Játszótéri eszközök, játékok



A weboldalon feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, a termékek árai a jelenleg fennálló háborús helyzet, alapanyaghiány, továbbá euró árfolyam folyamatos ingadozása miatt eltérőek lehetnekA weboldalon megadott árak a szállítási költséget nem tartalmazzák. Aktuális árainkról érdeklődjön kollégáinknál.

 

Cégünk a játszótéri eszközök fejlesztése közben kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a gyerekek számára olyan játszótereket alakítson ki, amelyek egyben biztonságosak, esztétikusak, és ami szintén fontos, nagy örömöt okoz a jövő generációjának.

A játszótéri eszközök gyártása során sok szempontot kell figyelembe vennünk, hiszen egyrészt meg kell felelni a gyermekek igényeinek, tehát szépnek és használhatónak kell lennie, ám ugyanolyan nagy fontossággal bír az a tényező, hogy a gyermekek a legnagyobb biztonságban legyenek a játszótéri eszközök használata közben.

Ezért kidolgozásra került egy szabvány, mely egészen pontosan meghatározza, hogy a játszótéri eszközök milyen tulajdonsággal kell, hogy bírjanak, mely egy esetleges baleset esetén nem okoz károsodást a gyermek számára.

A játszótéri eszközök biztonságával foglalkozó rendelet szerint egészen pontosan szabályozva van a gyártás, a forgalomba hozatal, a használatba vétel, valamint mindezek után az üzemeltetés, a folyamatos időszakos ellenőrzés, valamint a karbantartás.

Kizárólag olyan játszótéri eszközök lehetnek használatban, melyek a rendeletnek megfelelnek, hiszen a gyermekek testi épsége múlik azon, hogy valóban balesetveszély mentesek egy játszótéren a játszótéri eszközök.

A gyermek védelme

A szülők majdnem mindegyike tisztában van azzal a ténnyel, hogy tökéletesen balesetmentes környezetet lehetetlen teremteni egy kisgyermek számára, hiszen legyenek a szülők bármilyen körültekintőek, a gyermek mindenáron megtalálja a módját a kisebb-nagyobb sérülések megszerzésére.

Ezekre a tapasztalatokra szüksége is van, hiszen ezáltal alakul ki benne az ösztönös védekező képesség a későbbiekre vonatkozóan. Nem véletlen, hogy az emeleti lakások ablakait is el kell határolni egy kisgyermektől, hiszen nincs tapasztalata abban, hogy félnie kellene a magasságtól.

Éppen ezért, a játszótéri eszközök gyártása és fejlesztése során a mi feladatunk olyan játszótéri eszközök kifejlesztése, melyek megadják a gyermek számára a kellő tapasztalatot a fizikai környezettel szemben, ellenben mindezt oly módon, hogy ne érje őt veszélyes sérülés.

Pontosan ezért biztonságosak az általunk gyártott és forgalmazott játszótéri eszközök, mert ez az elsődleges szabályunk magunkkal szemben, hogy úgy nyújtsunk megfelelő biztonságot, hogy közben ne fosszuk meg a gyermeket a megtapasztalás élményétől.

A termékeinket folyamatosan fejlesztjük, technikailag és minden egyéb más nézőpontból, ezért évről évre jobb minőséget vagyunk képesek prezentálni a játszóterek, illetve felhasználóink, a gyermekek részére.

A gyermek figyelme

Játszótéri eszközök gyártása során elsődleges szempont a biztonság és a jó használhatóság, ám a megfelelő színösszeállítás legalább olyan fontos, hiszen a gyermek figyelme ezek felé fog fordulni.

Egy gyermek sokkal szívesebben játszik egy harmonikus színösszeállítással ellátott játszótéren, mint egy olyan helyen, ahol fakók és kopottak a játékok, még akkor is, ha működés tekintetében nincs különbözőség.

A világ annyira sokszínű egy gyermek számára, hogy figyelme megragadása érdekében erőteljesebb színek kívánatosak, valamint azok tökéletes összeállítása, így sokkal élvezetesebb lesz számára a játszótéren eltöltött idő.

Ezek a gondolatok alkották az alapját annak, hogy az általunk gyártott és forgalmazott játszótéri eszközök egytől egyig UV védelemmel, illetve UV szűrő felülettel vannak ellátva, ebből adódóan a látvány hosszú időn keresztül olyan lesz, mintha a játszótéri eszközök vadonatújak lennének.

Minden tekintetben a legjobb minőséget kínáljuk, ami játszótéri eszközök révén lehetséges, hogy teljes megelégedésére szolgáljunk ifjú felhasználóinknak és szüleiknek egyaránt.

Kapcsolat

4181 Nádudvar, Kabai út 62
Tel: +36 54 480 666  
Fax: +36 54 480 233
Email: polyduct@polyduct.hu
Web: www.jatszoterieszkozok.com

Aktuális akcióink

"PolyductDecor" - BALLON köztéri bútorcsalád


 

_____________________________

POLYgo katalógus

P
olyduct csúszda katalógus

Felületkezelés

Típus játszóterek


Tervezői segédlet


Viszonteladóknak 


Partnereink